2012. január 23.

Az idő csókja - 2. fejezet

  Lizzy hangjára mindkét lány szeme kipattant. Körbe kémleletek és nem hitték el a látványt, ami szemük elé tárult - a kietlen sivatagban találták magukat. Homok dűnék mindenütt és életnek semmi nyoma. Csak a nap sütötte őket kitartóan.
Fay tudott először szóhoz jutni. - Mondjátok, hogy csak álmodok! Áúúú! Liz, ezt miért kaptam?
- Te akartad tudni, hogy álmodsz-e, ezek szerint nem…
- El sem hiszem, hogy sikerült! - álmélkodott Ash.
- Te tudtad, hogy ez lesz? - esett neki a két lány egyszerre.
- Hát azt nem, hogy a semmi közepén fogunk kikötni, de…
- Minden a te hibád! Hogy tehetted ezt velünk? És, hogy jutunk egyáltalán vissza? Ó! Lehet, hogy soha többé nem látom Aaron-t! - ekkor valami hozzá dörgölőzött Fay lábához. - Kiscicám te meg, hogy kerülsz ide? Jajj, te kis csacsi! Sejthettem volna, hogy vissza fogsz surranni…
- Nyugodjatok meg nem lesz semmi baj! - szólalt meg Ashlyn.
- Nem lesz semmi baj? Akkor ezt minek neveznéd? - ocsúdott fel Lizzy.
- Egy jó kis kalandnak.
- Ashlyn Balman, ha nem csinálsz vissza minket a szobába most azonnal, nagyon megjárod!
- Jól van csajok, nyugodjunk meg! - mondta Fay, bár leginkább magának. - Ash, hogy kerültünk ide és egyáltalán hol vagyunk?
- Gondolom Egyiptomban a varázsigének köszönhetően…
- Nem léteznek varázsigék, se átkok! Értsd már meg, hogy az élet nem tündérmese! - vágott vissza Liz.
- Akkor ezt mivel magyarázod?
- Nem tudom… lehet, hogy csak álmodom. Áúúú! Jó ezt megérdemeltem.
- Lányok elindulhatnánk valamerre, mert nem szeretnék napszúrást kapni, már így is megsülök! - zárta le barátnői vitáját, Fay.



- Nézzétek! - mutatott Ash balra.
- Én nem látok semmit, csak kis hangyákat…
- Jajj Lizzy ne csináld már! Azok emberek!
A lányok gyorsítottak a lépteiken, mert már nagyon égette őket a forró homok és a nap. Az még jobban ösztönözte őket, hogy elérjenek legalább egy kis árnyékot, ahol meghúzhatják magukat és ihatnak pár korty vizet. Már teljesen kiszáradt a szájuk és a porfelhőtől, amit a lábukkal kavartak, még nehezebb volt lélegezniük. Amikor közelebb értek lassítottak a tempójukon és jobban megnézték mi van előttük. Rengeteg ember járkált fel s alá a téren. Némelyik igen erősen hadonászott a kezeivel és úgy magyarázott a többieknek.
- Ez szerintem egy piac. Menjünk és kérdezzük meg, hol vagyunk.
- Szerintetek értenek angolul? Nem úgy néznek ki… - okoskodott Lizzy.
- De egy próbát megér - döntötte el Ash, és elindult előre.
A két lány is elkezdte lassan, kétkedve követni. Mikor odaértek, nagy meglepetésben volt részük, ugyanis értették miről beszélnek az emberek. Nem angolul beszéltek mégis értették. Tényleg egy bazár volt, ami leginkább egy sétáló utcára emlékeztette a lányokat. Két oldalt mindenféle portéka volt kipakolva. De leginkább edények, ruhák, szőlők és valamilyen cipóféleségek. Az emberek ruhája kisebb vászonanyagokból álltak. A férfiakon valami ágyékkötő féleség a nőkön pedig pántokkal megtartott egyenes ruha. A ruhák nagy része fehér volt díszítések nélkül. Mikor a lányok odaértek, minden szem rájuk szegeződött.
- Miért bámulnak így ránk? - suttogta Fay.
- Hát nem épp a mai divatnak vagyunk öltözve… - viccelődött Ash.
A lányok nem értették, hogy miért kezdett el mindenki sugdolózni és mutogatni rájuk.
Hirtelen az egyik kufár elkiáltotta magát: - Őrök, őrök itt vannak! Itt vannak az árulók!
Ekkor elkezdtek feléjük futni bárddal felszerelt férfiak, így jobbnak látták, ha elszelelnek.
Teljesen meg voltak zavarodva, nem tudták mi lehet ez az egész. Az egyik pillanatban még Fay szobájában ülnek a másikban meg, fegyveres emberek üldözik őket. Balra indultak el ahol kisebb agyagházak bukkantak fel. Lizzy elkezdte a többieket behúzni az egyik ház mögé mikor hirtelen meg botlott valamiben… vagy inkább valakiben. Liz egy hihetetlenül jó képű férfin találta magát. Mielőtt észbe kaphatott volna a fiú már elkezdte felsegíteni a földről.

2012. január 22.

Dilemma

  - Ha minden rosszat eltörölhetnél az életedből egyetlenegy kivételével, akkor mit tartanál meg? - kérdezte az egyik tanárom.
  - Nem tudom - feleltem őszintén.
  Nem tűnt meglepettnek a válaszom hallatán és így folytatta: - Miért? Mit felejtenél el szívesen?
  A teremben kivételesen csend honolt, mindenki arra várt, hogy feleljek, de nem. Némán hallgattam a csöndbe burkolózva. Éreztem a rám irányuló kérdő pillantásokat… Kicsöngettek és megkönnyebbülve léptem ki a teremből. Az igazat megvallva ibolyám sem volt, hogy milyen rossz emléket tartanék meg, s miket felejtenék el szemrebbenés nélkül. Ez a dilemma nem tartott soká, feledésbe merült a megválaszolatlan kérdés…
  Most, kezemben a tollal egy levélpapír fölött görnyedek és tudom a választ, legalábbis azt hiszem: vagy kitörölnék mindent, - hogy semmi se maradjon - vagy megtartanék mindent. Mivel az első lehetőség nem felel meg a kritériumoknak, ezért a második variációt választom. Hogy miért? - kérdeznéd te. Mert a rossz emlékeimtől lettem jobb, erősebb, bátrabb. Gondolj csak bele, nekünk is voltak rossz időszakaink. Amikor térdig gázoltunk egymás lelkében és csónakáztunk a könnytengerekben… Átfagytunk a gyűlölködéstől és a világ érzéketlen voltától. Holott csak mi zárkóztunk el, taszítottunk minden szépet. Tudom, hogy ez nem segít rajtad, és azt is, hogy ezt a levelet már soha nem kapod meg… Vajon könnyebb lett volna neked, ha ezeket tudva nézel szembe az élettel?

2012. január 21.

Vonalak

  Amikor kicsi voltam, nagyapám egy tiszta fehér lapot rakott elém és azt mondta, hogy ez a világ… Elővett egy rakás írószert: tollakat, filceket és ceruzákat. Mind más és más színben pompázott. Eddig ismeretlen világ tárult elém. Bátortalanul kezembe vettem egy narancssárga ceruzát. Óvatosan forgattam ujjaim között, mintha csak egy drága műtárgy volna.
  - Rajzolj valamit - szólalt meg nagyapám.
  Zavarba jöttem, amikor az asztalra néztem és láttam azt a rengeteg eszközt, amit használhatok. Kérdőn néztem fel nagyapámra, de ő csak mosolygott és kiment. Hirtelen nem is tudtam, hogy mit is rajzoljak a papírra. A családot, virágokat, cicákat, kutyákat? A ceruzák élettelenül hevertek előttem és kinyújtottam feléjük a kezem. Majd visszahúztam. Végül csukott szemmel nyúltam feléjük. Egy kéket sikerült megragadnom. Kis bárányfelhőket rajzoltam vele, aztán citromsárgával Napot. Zöldellő rét és barátságos mókusok jelentek meg a lapon. Legalábbis én annak láttam a kusza, színes vonalakat. Mikor elkészültem, rohantam nagyapámhoz és ingujjánál fogva húztam be magam után. Szemügyre vette az alkotásom, halvány mosoly ült ki az arcára, eltette a rajzom, de nem szólt.
  Néhány évvel később, mikor kisiskolás lettem, ugyanezt megcsináltatta velem. Most fekete körvonalakkal határoltam a kiszínezendő részeket. Tengerpartot rajzoltam különböző kagylókkal a parton és halakkal a tengerben. Felismerhetőbbek voltak az alakok, mint a régi művemen, de nagyapa megint csak fogta az alkotásom és eltette. Elgondolkodtam rajta, hogy vajon miért csinálja ezt, hiszen nem vagyok egy művészalkat…
  Amikor gimnazista lettem, újra elém került a fehér papír. Az írószerek bő választékából most a tollakra esett a választásom. Színek kavalkádja táncolt a papíron. Kék, zöld, barna, sárga, piros és ki tudja még mi. Ezek közül sok csak kiegészítette a többi színt. Értetlenül néztem a papírra és letettem a tollat. Mi ez? A papíron mindössze színes vonalakat láttam. Ekkor lépett be nagyapám, kezében előző munkáimmal. Leült mellém és rápillantott a mostani rajzomra. Szeméből semmit sem tudtam kiolvasni, csak vártam, hátha megmagyarázza nekem, miért kellett ezeket csinálnom. De nem válaszolta meg a kérdésimet. Felállt és kiment, az asztalon hagyva a lapokat. Tanulmányozni kezdtem őket, azonban nem láttam rajtuk semmi különöset. Talán a rajzórák javítottak valamennyit a színvonalon… Félbe hajtottam a papírokat és betettem őket a táskámba, majd haza mentem.
  Ma kezem ügyébe akadt a három rajz. Értetlenül néztem őket, most se értettem, hogy mit jelentenek. Az ágyra tettem őket és folytattam a takarítást. Egy régi képet törölgettem, melyen az egész család szerepelt. Tekintetem egy idős, magas férfira siklott. Hirtelen ötlettől vezérelve elővettem egy régi tolltartót, és az ágyra borítottam tartalmát. Ölembe vettem egy papírt és rajzolni kezdtem. Fél órával később készen is voltam. Már megint vonalak… Nem voltam túl kreatív. Összehasonlítottam előző műveimmel az újat. Az utolsó rajzom leginkább a gimnazista korihoz hasonlított. Vonalak és színek. Egyetlen lényeges különbséggel. A mostaniról hiányzott egy domináns szín…
  A papír a világ. Az íróeszközök az emberek. Mindenki maga dönti el, hogy mivel dolgozik, azaz kikkel veszi körül magát. A színek a barátaimat a szeretteimet jelképezik. A ceruza, noha apró nyomokat hagy, kiradírozható. Ám a tollal rajzolt körvonalak kitörölhetetlenek maradnak, mint a jó barátok. Az emlékeink olyanok, mint az egyes rajzaink. Változnak, egy-egy szereplő kicserélődik vagy eltűnik… Ezt akarta mondani vajon a nagyapám? Feltehetőleg igen. Remélem, most büszke rám; akárhol is legyen…

Az idő csókja - 1. fejezet

- Jövök már! - kiáltotta Fay.
Pár másodperccel később már nyílt is a bejárati ajtó.
- Sziasztok, csajok!
- Hello Fay! - mondta Ash, majd gyorsan adott két puszit barátnőjének.
- Szia Csajszi! - köszöntötte Lizzy és ő is megpuszilta a lányt.
Fay betessékelte a barátnőit a házba. Az alsó szint majdnem egy összefüggő tér volt. Az ajtón belépve, balra volt a konyha, aminek a közepén egy márvány pult állt, jobbra pedig a nappali terült el. Egy gyönyörű fehér, bőr ülőgarnitúra helyezkedett el a szoba közepén, amivel szemben pedig, egy plazmatévé foglalt helyet. A nappaliból ki lehetett jutni az udvarra, melyet egy üvegfal választott el. A házban rengeteg virág kapott helyett, mivel Fay mamája imádta őket. A konyha és a nappali közti részen állt a lépcső, ami az emeletre vezetett. Az egész nagyon modern volt. A lányok még az ajtóban levették a cipőjüket.
- Nem kell levennetek, nyugodtan rajtatok maradhat.
- Jobb, ha nincs rajtunk, mert egyrészt kényelmesebb, másrészt nem koszoljuk össze a házat, harmadrészt pedig könnyebb úgy végrehajtani a kis tervünket - felelte Ash.
Felmentek az emeletre, ahol Fay szobája volt, ami kicsit elütött a ház többi részétől. Hatalmas, ám mégis nagyon kuckós hatást keltett. Tele volt a fal poszterekkel. Egyik oldalon festmények voltak, amit saját maga alkotott még régebben, a másikon pedig magazinokból kivágott modellek, különböző kollekciókban. A könyvespolca telis-tele volt divatmagazinokkal és művészeti könyvekkel. Az ajtón belépve, a szoba másik végében volt egy óriási ablak, amit egy színes függöny díszített. Az ablaktól jobbra kapott helyet az ágya, egy pihe-puha ágy, amibe a barátnői imádtak belehuppanni. Balra pedig az íróasztala, amin egy laptop állt és a kedvenc ceruzái.
Beléptek a szobába és ledobták a táskájukat a földre. Ash leült az ágy szélére, Lizzy pedig egyből odarohant Damon-höz, a tarka Maine Coon fajtájú cicához, aki épp játszott. Fay a laptop előtti széken foglalt helyet, annak hátat fordítva. Az msn ablaka vadul villogott, de ő nem is nézett oda.
- Valaki nagyon ostromol - mutatott a monitorra Lizzy.
- Aaronnal beszélgettünk, amíg jöttetek - pirult el. - Olyan boldog vagyok, megérte annyit várni rá. Végre valóra vált az álmom - mosolygott.
- Csak nehogy rémálommá váljon - gúnyolódott Ashlyn.
- Jajj már Ash! Miért vagy ilyen hangulatromboló? - ripakodott rá Lizzy.
- Te csak ne mondj semmit! Aki fél órán át váratja a barátnőjét a buszmegállóban, azzal a pedofil tatával kettesben! - vágott vissza.
- Nem tehetek róla, hogy anyám elásta a szekrényem legaljára a kedvenc kék, nyári ruhámat.
- És neked persze, pont ez az egy kis ruha kellett, mert nem volt több a szekrényedben.
- Tudod Ash, én szeretnék nagyon jól kinézni, soha nem tudni, hol jön szembe a nagy Ő.
- Kösz. Ezek szerint én oltári bénán öltözködöm?!
- Nem úgy értettem. Nagyon csinos vagy te is. Jól áll ez az új szürke-fekete denevérujjas felsőd és hozzá az a farmer csőnaci, a hosszú láncodról már nem is beszélve, végén a kulccsal meseszép.
- Most már nem magyarázod ki magad! És attól, hogy most isteníted a ruhám, a tény még nem változott, az a tény, hogy késtél Szívem!
- Nyugi csajok! Béke van… - csitította őket Fay. - Mind a ketten nagyon csinik vagytok.
- Köszi Csajszi - vigyorgott Lizzy, közbe Ash-re nyújtotta a nyelvét. - Oh, azt a hosszú szívecskés nyakláncot, csak nem Aarontól kaptad?
- De - mosolygott - és ki is lehet nyitni.
- Nyisd ki! Mutasd! Van benne valami?
- Van. Csináltunk pár, gyors közös képet, amit beletettem - mondta szégyenlősen, miközben kinyitotta.
- De aranyosak vagytok együtt! Úgy örülök nektek! - lelkendezett Lizzy.
- Én is örülök, hogy boldog vagy, bár tudod mi a véleményem a szerelemről, de ha téged ez tesz boldoggá, akkor, mint barátnőd elfogadom, de azt nem garantálom, hogy szó nélkül hagyom - tette hozzá Ashlyn.
- Köszönöm, tőled már ez is sokat jelent. De tényleg… - mosolygott. - Megengedték a szüleitek, hogy nálam aludjatok?
Egyszerre bólintottak.
Mielőtt neki láttak volna az idézéshez, még beszélgettek egy kicsit Aaronról. Elmesélte nekik az első randevújuk minden apró részletét, amit Ash nem tudott megállni egy-két beszólás nélkül.
- Aaron eljött értem délután a fekete Cadillac-jével, amit az apjától kapott, és annyira jól nézett ki, azt hittem, menten elájulok az ajtóban - imitálta a majdnem ájulást -, és még hozott egy szál vörös rózsát is. Hát nem lovagias?
- De… nagyon… - gúnyolódott Ashlyn.
- Utána elmentünk pizzázni egy eldugott olasz étterembe, ami csodálatos volt. Az hangulat olyan romantikus volt, és ahogy evett… Még az is olyan tökéletes volt. Utána elmentünk kocsikázni és Londonban kötöttünk ki. Sétáltunk egy kicsit, megláttuk a London Eye-t és felszálltunk rá. Lányok én mondom nektek, hogy egyszer el kell oda mennünk közösen. Az a látvány fentről leírhatatlan. Beszélgettünk, kiderült, hogy ő is ugyanolyan művészlélek, mint én. Imád festeni, csak a szülei elől és a suliban is titkolja, mert mindenki leszólta, hogy az nem menő dolog egy rugby játékostól. Ezért van az a menő, macsó álarc a suliban. És átölelt, ahogy beszélgettünk, hirtelen csönd lett. Lenézett rám és megcsókolt. Ennél szebb első csókot életemben nem tudtam volna elképzelni. Ez megérte azt a két év várakozást, akár még többet is képes lennék rá várni. Aztán még sétáltunk egy kicsit a parton és képzeld Lizzy mit találtam neked az egyik árusnál! - nyúlt egy kis dobozkáért, majd átnyújtotta a barátnőjének.
- Juj, mit? - fészkelődött. - Ez csodaszép! - felkiáltásra húzott ki a dobozkából egy delfines nyakláncot. - Imádlak! Ő lesz Dolfi! Köszi! Felteszitek nekem? - lelkendezett.
Ashlyn feltette a nyakéket a barátnője nyakára. Fay még mondott volna valamit, ám mielőtt tovább folytatta volna az áradozást, Lizzy közbevágott és szinte levegő nélkül beszélt és beszélt, csak beszélt. A többiek nem tudtak megszólalni, csak némán egymásra néztek és mosolyogtak. Lizzyből mindig ömlött a szó és képtelenség volt bele fojtani, szinte bármiről órákig tudott áradozni, ha nem a legújabb könyvéről, akkor a Vámpírnaplókról. Szinte kívülről fújta az egészet. Olvasta az összes részét, és nézte a sorozatot. Miután mindent elmondott a sorozatról, hirtelen átváltott a delfinekre. A csaj egyszerűen delfin őrült volt.
- Képzeljétek! Anyáék ma reggel árulták el, hogy szülinapomra elvisznek a delfin show-ra, ami 2 hét múlva érkezik a városba. Én már annyira várom. El tudjátok képzelni, hogy milyen sok delfin lesz, ott fognak ugrálni. Olyan gyönyörűek, annyira imádok őket. Ilyen helyeken tuti rengeteg delfines dolgot árulnak és én azokat mind-mind beszerzem, egy óriási Dolfi plüssel fogom kezdeni - ábrándozott. - Ha lehet, ne nézzetek rám úgy, mintha őrült lennék, mert tudjátok, hogy delfin mániás vagyok.
 Amikor végre levegőt vett, gyorsan átvette a szót Ash.
- Mániákusan mániás vagy… Egyébként meg, ha már szóba került a nyár… képzeljétek, anyu beleegyezett az ötletembe és beíratott egy egyhetes nyári színésztáborba. Tudjátok, mostanában nagyon vonz a filmes világ és szeretném kipróbálni, hogy milyen lehet valaki másnak a bőrébe bújni, vagy egy másik világba csöppenni. Ha pedig megtetszik ez az egész, akkor jövőre a suliba is felveszem a színi szakkört.
- Ez nagyszerű Ash! - mondta Fay.
- Azt tudod, hogy a színházban sokat csókolóznak és szinte mindegyik a szerelemről szól? - kekeckedett Lizzy.
- Tudom, de ha nem leszek főszereplő, akkor nem is kell szerelmesnek lennem, én mondjuk, szívesen leszek boszorkány, vámpír, zombi, gyilkos vagy bármi. Viszont jövőre az érettségi miatt kicsit sok lenne a színészet és a vívás is együtt. Azon gondolkoztam, hogy a vívást abbahagyom és majd én otthon, egyedül gyakorlom.
- Nem fog hiányozni?
- Nézd Fay, már elég régóta tanulom. 13 év alatt szerintem sikerült már annyira elsajátítanom, amennyire csak lehet. Jó persze fejlődni sosem késő és mindig kell is.
- Ez is igaz…
Kicsit még tervezgették a jövőjüket és az előttük álló szép, hosszú nyarat. Mióta csak ismerik egymást soha nem volt olyan nyár, hogy a legnagyobb részét ne együtt töltötték volna. Olyanok voltak szinte, mint a testvérek. Soha nem vesztek össze komolyabban, persze pár nézeteltérésük volt, de mindig megoldották. Ha bármi bajuk volt egymással, inkább megbeszélték, mint a szőnyeg alá söpörték, és éppen emiatt működött az ő barátságuk. Főiskolára is együtt szerettek volna menni, hogy ne kelljen elválniuk egymástól, sőt már azt is eltervezték, ha felnőnek, akkor együtt fognak lakni vagy közös vállalkozást indítanak, vagy bármit, amit közösen tudnak csinálni.



- Lassan elkezdhetnénk ezt az egészet, mert különben lekéssük a Vámpírnaplókat! - sürgette Lizzy a többieket.
- Nyugi, nem fogsz lemaradni semmiről, befejezzük addig. Fay, szerintem Damon-t tedd ki a szobából, nehogy megzavarjon minket, vagy feldöntse a gyertyát.
- Oké.
Fay elkapta a cicáját és kitette az ajtón. Közben Ash elővett a táskájából egy kiló sót.
- Jesszusom! Minek az a só? - kérdezte.
- A só ahhoz kell, hogy megrajzoljam a varázskört.
- Varázskör? Az meg minek? - vágott közbe Lizzy.
- Ahhoz kell a varázskör, hogy amíg mi megidézzük Íziszt, védve legyünk a démonoktól és a szellemektől, minden negatív lénytől, hacsak nem akarod, hogy beléd szálljanak, vagy rád tapadjanak…- kezdte magyarázni Ashlyn, de barátnője megint belefojtotta a szót.
- És minek ilyen gigantikusra csinálni?
- Azért kell ilyen gigantikus kör, hogy beleférjünk mind a hárman, és még legyen középen is hely a tárgyaknak.
- Aha…
- Lizzy, hagyd már! Tudja, hogy mit csinál, elvégre is ő a jártas az ilyen misztikus dolgokban és nem mi - kacsintott barátnőjére Fay.
Ashlyn vágott egy kis lyukat a zacskón, majd szépen lassan, gondosan elkezdte vele megrajzolni a kört, nagyon figyelt, hogy sehol ne legyen rajta szakadás, hogy szép, egyenletes, összefüggő vonal legyen. A kör beterítette a fél szobát.
Beléptek a varázskörbe és középre tették az összes kelléket, amit begyűjtöttek. Egy fehér gyertyát, egy kis tálba szárított zsályát és egy egyiptomi Hórusz szobrot, majd Ash egy háromszöget formált belőlük, majd meggyújtotta a gyertyát és a zsályát. Leültek törökülésben és megfogták egymás kezét.
- Csináljátok, amit mondok, és amíg nem szólok, legyen csukva a szemetek is. Ja és ha lehet, akkor egy kicsit higgyetek is benne, mert az nem ártana - célozgatott Lizzynek, aki nagyon szkeptikus volt az ilyen dolgokkal szemben. - Most hunyjátok le a szemeteket. Vegyetek pár mély, nagy levegőt… lassan, egyenletesen fújjátok ki. Ezt ismételjétek meg, még hatszor.
Miután elismételték néhányszor, újra megszólalt.
- Szólítunk Téged Ízisz Istennő. Kérünk Téged, hogy jelenj meg, segíts nekünk és válaszold meg pár kérdésünk.
Megnyikordult az ablak és a szél szinte széttépte a függönyt. A gyertya kialudt és az ajtó is megreccsent. A lányok megijedtek és kinyitották a szemüket.
- Na, jó ezt most hagyjuk abba! - idegeskedett Fay. – Ez nagyon nem vicces.
- Nyugi, nincs mitől félni. Csak még egyszer próbáljuk meg légy szí’, és ha nem sikerül, akkor abba hagyjuk, oké? - kérlelte Ash.
- Rendben, de csak a kedvedért!
- Köszi.
- Biztos, hogy mindent jól csinálunk? - kérdezte Lizzy.
- Biztos. Megnéztem ma, pontosan telihold napján állnak egy vonalban a bolygók és az összes kelléket is megszereztük, amit írtak. Megvan a fehér gyertya, megvan a zsálya, megvan az egyiptomi szobrocska és megvan a… Hol van? Kinél van a hegyikristályból készült Ankh kereszt?
- Hoppá! A táskámban van. El is felejtettem - mondta Lizzy.
- Remek! Akkor ezért nem sikerült… idehozom. Amúgy a kaput is elfelejtettük megnyitni, hogy át tudjon lépni hozzánk.
- Azt nem mi felejtettük el, hanem Ön Mrs. Merlin - csúfolódott Lizzy.
A keresztet betette a háromszög közepébe. Meggyújtották újra a gyertyát, majd újra neki láttak. Megfogták egymás kezét. Vettek pár mély, tisztító levegőt és elkezdték ismételgetni a kapunyitó varázsigét, mellyel ki lehet nyitni az átjárót, hogy átjöhessen az Istennő.
- Capitonotus Spantinat
Az eddigieknél nagyobb szél támadt a szobában és az ajtó is kinyílt, de nem törődtek vele. Szorították egymás kezét, mintha az életükért kapaszkodnának. Egyre csak mondogatták a varázsigét, majd hirtelen egy világos aranykapu jelent meg.
- Ti is látjátok a fejetekben azt az aranykaput, amit én látok? - kérdezte Ashlyn.
- Én látom - mondta Fay.
- Hát… én is látok egy arany kaput, de azt nem tudom, hogy ez ugyanaz-e, amit te is látsz - viccelődött Lizzy.
Ash megszorította Liz kezét és ezt felelte: - Biztos, hogy azt látod Te is. Akkor legyetek szívesek és próbáljatok átlépni rajta.
Mind a hárman átléptek a kapun, de azok után megint sötétség lett. Elállt a szél, az ajtónyikorgás. Csend volt.
- Megint nem sikerült? - kérdezte Fay még mindig csukott szemmel.
- Ez lehetetlen! - kiáltott fel Lizzy rémülten.

2012. január 20.

Az idő csókja (prológus)

2011. Június 15. (Szerda):



Fay üzenete:
*Szia Csajszi! Lizzy hol van? Nem 8 órát beszéltünk?
Ash üzenete:
*Hello Fay! Szokás szerint késik… Gondolom.
Fay üzenete:
*Na és miről akartál beszélni? Mi az a nagy ötlet?
Ash üzenete:
*Arról, hogy megidézzük Ízisz Istennőt, tudod, amit a múzeumban mesélt a nő, emlékszel?
Fay üzenete:
*Nem figyeltem… Éppen mással voltam elfoglalva…
Ash üzenete:
*Tegnap mikor a sulival elmentünk a British Múzeumba, akkor az idegenvezető nő megállt az egyiptomi papnő szobránál és elmesélte azt az ősi hiedelmet:
*„Régen, az ókori Egyiptomban minden évben volt egy misztikus nap, amikor az összes bolygó egy vonalban állt. Ez a nap különlegesnek számított a Papnők körében. Ilyenkor átjárhatóvá váltak a túlvilági átjárók. A papnők könnyen meg tudták idézni az isteneiket, hogy választ kapjanak a kérdéseikre.”
*Arra gondoltam, hogy mi is megpróbálhatnánk! Amúgy mivel is voltál te elfoglalva, amikor ezt mondták? :)
Lizzy üzenete:
*Sziasztok. Bocsi, hogy késtem! Miről maradtam le?
Fay üzenete:
*Szia Liz!
Ash üzenete:
*Csaó Lizzy! :)
Fay üzenete:
*Aaron elhívott randira tegnap! Holnap este jön értem. :)
Lizzy üzenete:
*De jó! Annyira örülök nektek! Beszámoló kötelező! :)
Ash üzenete:
*Jajj ne! Rózsaszínköd, ami nem biztos, hogy sokáig megmarad…
Fay üzenete:
*Jó most inkább hagyjuk! Mondd el Liz-nek, hogy mire gondoltál.
Ash üzenete:
*Te ugye emlékszel még a múzeumi látogatásunkra?
Lizzy üzenete:
*Ööö… Mikor is volt?
Fay üzenete:
*Tegnap… Ennyire nem lehetsz szétszórt.
Lizzy üzenete:
*Ó. Igen az a nő mondta, hogy a fáraókkal együtt megölték a macskáikat. Micsoda kegyetlenség!
Ash üzenete:
*Remek! Arra is emlékszel, amit az idegenvezető mondott a papnőkről és az idézésről?
Lizzy üzenete:
*Bolygóegyüttállás, idézés, gyertya, stb.
*Valami rémlik.
Ash üzenete:
*Azaz. Szóval arról van szó, hogy mi lenne, ha kipróbálnánk, és megidéznénk Íziszt?
Fay üzenete:
*Mikor?
Ash üzenete:
*Pénteken, aznap egyvonalban áll az összes bolygó, a Google szerint.
Fay üzenete:
*A szüleim elutaznak a hétvégére. Nem alszotok itt?
Lizzy üzenete:
*Nem is kérdés!
Ash üzenete:
*Ez jó ötlet!
*Akkor benne vagytok? Csinálhatnánk nálad?
Lizzy üzenete:
*Szerintem ez az egész egy nagy butaság, de rendben van. Legalább majd meglátod, hogy igazam van!
Fay üzenete:
*Persze. Egyszer mindent ki kell próbálni. De ha romba döntöd a házat neked annyi!
Ash üzenete:
*Csak az emeletet! :)
Fay üzenete:
*Ne kekeckedj! :)
Ash üzenete:
*Én? Soha! Úgy ismersz?
Fay üzenete:
*Őszintén? Igen!
Lizzy üzenete:
*Igen!

Titkos kötődés - Prológus

Wales 1987. október 31. 

  A Nap már nyugovóra tért, helyét átvette az Éjszaka Hercege, teljes, szikrázó pompájában. Apró, barna vámpírok hada keringett körülötte, mint bogarak a lámpa fénye körül. Halloween éjszakája volt.
  Ködfátyol borult az erdőre. Hideg szél, jeges lehelete tépázta a fák lombjait, vérfagyasztó süvítése járta át a természetet, felborzolva a száraz avart, és reszketeg táncra kényszerítve a lehullott leveleket.
  Amelyik állat csak tehette, menedékbe bújt, csak néhány farkas üvöltése hallatszott az erdő mélyéről, de azok is ijedt nyüszítéssé váltak, miután súlyos léptek zaja rázta meg az éjszakát, felbőszült, torz kurjongatások kíséretében. A gyülekező sereg egy irányba tartott.
  A magas fák sűrűje mögött egy omladozó, 17. századbeli kastély tornyosult. 

  - Bátyám, mi ez? – kérdezte rettegve, el-elcsukló hangon egy szőke hajú kislány. 
  - Oh, én ostoba kis húgom! – simított végig a lány hosszú haján testvére. – Már jönnek… 
  - Kik? 
  - A holtak – felelte, halálos nyugalommal telt hangon a férfi.
  Közelebb sétált a magasan ívelt kőablakhoz. Ódivatú cipője minden egyes kopogása visszhangzott az élettelen, néma falak közt. Jobb kezét felemelve nekitámaszkodott a falnak, az erdőt kémlelte. Nem látta, de hallotta az érkezők hangját.
  Magas, karcsú alakját körbeölelte hosszú, fekete, kopottas bőrkabátja. Hamvas szőke haján megcsillant a beszűrődő Hold fénye. Borostás arcát a lány felé fordította. 
  - Gyere ide Cassandra – hívogatta –, nincs mitől félned, míg velem vagy. 
  - Tudom, de… - bújt bátyja biztonságot jelentő mellkasához. 
  - Semmi de! Már megbeszéltük ezt. Bosszút kell állnunk a nőn, aki elvette tőlünk atyánkat. 
  - Hiszen ő már meghalt – értetlenkedett a kislány. 
  - Az lehet, de attól még nem szűnt meg létezni… 
  - Ezt nem értem, Casimir. 
  - Cassey, húgocskám. Ha valaki meghal, lehet, hogy elveszti fizikai testét, de a szellemét nem, így még mindig köztünk van. 
  - És hogy akarsz végezni egy halottal? – érdeklődött a gyermek, csillogó tekintettel.
  - Vele sehogy. Inkább azt bántom, ami leginkább fáj neki – szűrte a fogai közt -. A lányát – fakadt ki hangos kacajban. 
  - Értem – sütötte le tekintetét Cassey -, de miért kellenek ehhez a… - egy pillanatig habozott kimondani. - Holtak? – már a gondolatukra is kirázta a hideg. 
  - Azért van rájuk szükségem, mert van számukra egy meglehetősen jó ajánlatom… - magyarázta - ugyanazzal a nyugodt, elszánt hangszínnel, mint a beszélgetés elején – ördögien kifundált tervét.

2012. január 14.

Elkészült! :)

Sziasztok!
Végre elkészült ez az oldal ami hármunk munkáját mutatja be.
Kicsit bővebben: hárman összeálltunk (Lilla, Petra, Fanni) és elkezdtünk írni egy regényt, melynek címe Az idő csókja. Ennek az oldalnak ez lesz a fő témája, de mellette be szeretnénk mutatni Lilla és Petra novelláit, regényeit is. Én (Fanni) pedig szerkeszteni fogom a blogot és feltölteni az elkészült műveket.
Bővebben a címről: a Secret Dream Time három különböző regény címét foglalja magában. Secret, Lilla Titkos kötődése után, Dream, Petra Álompárbaja és Time Az idő csókja miatt kapta a nevét.
Reméljük tetszeni fog és szeretettel várunk minden megjegyzést, észrevételt! :)
Jó olvasást!